2017. február 3., péntek

Első tapasztalataim a Zöld kincsek kutatóival: a Mikulás napi ünnepség

Osztálytársammal, Alizzal a gyakorlatunkat végezzük a Természettudományi Múzeumban. Egy nap a gyakorlatvezetőnk – Ági megkérdezte, van-e kedvetek csatlakozni a Zöld kincsek kutatói tehetségprogramhoz. Az elmondottak alapján vonzónak tűnt a lehetőség, így elhatároztuk, részt veszünk a következő foglalkozáson.. A Mikulás-nap volt az első alkalom, amikor találkoztunk a csapattal és ekkor vettünk részt először a foglalkozáson is.

Úgy gondoltam, hogy a gyerekek már régóta ismerik egymást és egy jól összeszokott csapatot ismerhettünk meg. Úgy tűnt mindenki jól érezte magát. Sokat nevettek és beszélgettek egymással a gyerekek. Többségében fiúk voltak jelen, de néhány lány is részt vett a foglalkozáson. Egy kvízzel kezdtük a délutánt, miután a gyerekek lassan megérkeztek a múzeumba, ahol a programot tartottuk. Egy kis késsél kezdtünk, de végül minden programot sikerült megvalósítani, amit Ági a csoportvezető tervezett nekik. 



A társaságot három csoportra osztottuk, amiket négy-négy fő alkotott. Három feladatot kaptak, amiket ügyesen megoldottak és minden feladatért részpontszámot kaptak, amit a végén összegeztünk és helyezéseket állítottunk fel. Nagyon közeli pontszámok születtek csak egy-egy pont választotta el a csapatokat egymástól.  Gratuláltunk az eredményekhez és a csapatoknak is, hogy milyen szépen összedolgoztak a csapattagok egymással a feladatok során. Elérkezett a Mikulás ideje, kis várakozás után, amikor már mindenki elcsendesedett a teremben, belépett a Mikulás. Kiosztotta az ajándékcsomagokat a kisebbeknek először és utána következtek a nagyobbak. A gyerekek meglesték a csomagok belsejét és nagy örömmel fogadták a tartalmát.


A gyerekek kicsit hangosabbak voltak, mint gondoltuk volna, de nagyon meglepett, mikor a vetélkedőn kiderült, hogy mennyit tudtak már a természetről!


Bejegyezte: Krémer Klaudia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése